Hogyan segít növelni ingatlanunk értékét az otthonfelújítási támogatás?
Ha szeretnénk növelni az ingatlanunk értékét, érdemes lehet megfontolni az otthonfelújítási támogatás igénybevételét. Lássuk, hogyan hozhatunk jó döntést!
Ha nincs tartalék a felújításra
„A munkám során azt tapasztaltam, hogy a legnehezebb élethelyzetbe azok az újdonsült háztulajdonosok tudnak kerülni, akik a lakásra vagy házra szánt pénzük 90-100%-át elköltik egy korszerűtlen ingatlanra, és nem hagynak tartalékot a felújítási, korszerűsítési munkákra” – fejtette ki a téma kapcsán Zsiga László ingatlanvizsgáló. Ilyenkor jöhet jól az otthonfelújítási támogatás, amellyel akár 6 millió forinthoz is hozzájuthatunk, ám csak szigorúan meghatározott feltételek mellett.
Ha régóta tolódik a felújítás
„Gyakori, hogy a vevők a vásárlás pillanatában kivitelezhetőnek vélik, hogy a szükséges korszerűsítéseket majd idővel, részletekben elvégzik. Ez azonban nagyon ritka esetben tud megvalósulni. Egy gazdaságtalanul üzemeltethető ingatlan extra költségekkel jár, ami mellett nagyon nehéz a felújítások költségét megspórolni; ráadásul a megvalósuló felújításig egy alacsony komfortérzetű ingatlanban kell lakni. Ha valaki korábban így vásárolt ingatlant, annak különösen nagy segítség lehet most ez a támogatás” – mondta el a szakember.
Mire használható az otthonfelújítási támogatás?
Egy ingatlan értékének növelése sokféle beruházással lehetséges, de ha otthonfelújítási támogatást szeretnénk igényelni, akkor fontos tudni, hogy kifejezetten energiahatékonyság-növelés lehet a cél. A kiírás szerint ugyanis a projektekben a kiinduló állapothoz képest épületenként legalább 30%-os mértékű primerenergiafogyasztás-csökkenést szükséges elérni, amit hiteles energetikai tanúsítvánnyal szükséges alátámasztani.
„Fontos, hogy a munkálatok előtt és után is kell energetikai tanúsítványt készíttetni, amivel igazolni lehet az eredeti állapothoz képest elért javulás mértékét. A primerenergia az energiahordozók elsődleges, fosszilis energiában kifejezett értéke. Primerenergia-fogyasztás alatt például fatüzelésű kazán esetében az eltüzelt fa energiáját számolják, ahol a felhasznált energiamennyiségbe a rendszer vesztesége is beleszámít. Ez egy kedvező helyzet, mert a régebbi típusú kazánok mai szemmel nézve igen rossz hatásfokkal működnek, innen tehát bőven van lehetőség a fogyasztás csökkentésére” – pontosított Zsiga László.
Hogyan segítheti a nem energetikai hatékonyságot célzó felújítást?
„Az energetikai hatékonyságnövelés segít egy gazdaságosabban üzemeltethető ingatlan kialakításában, amiben könnyebb pénzt félretenni a következő fejlesztésre, és ha a beruházás után az ingatlan energiafogyasztása a rezsitámogatás határa alatt tartható, az további megtakarítást jelent” – tájékoztatott az ingatlanvizsgáló.
Szeretne pontos képet kapni ingatlana jelenlegi állapotáról, fejlesztési lehetőségeiről és várható energia megtakarításáról?
A felmérés az alábbiakat tartalmazza:
- Ingatlanának (társasházi lakás, családi ház, sorház, ikerház) helyszíni energetikai felmérését, igény esetén induló energetikai tanúsítvány elkészítését.
- A felmérés alapján készült részletes energetikai állapot bemutatását és annak szakértő magyarázatát, amelyhez igény esetén további személyes konzultációt is biztosítunk.
- Személyre szóló fejlesztési tervet az épület főbb szerkezeti elemeire, illetve hőtermelő berendezéseire vonatkozóan, részletes költség-előirányzattal és a várható megtérüléssel kiegészítve.
- A fejlesztések által potenciálisan elérhető fenntartási (rezsi) költség csökkenését, valamint az ingatlan érték növekedésének mértékét.
- A felújítás során elérhető ingatlan energetikai besorolást, igény esetén záró energetikai tanúsítvány elkészítését.