Tervezzük meg az évet! – Mikor és mit érdemes felújítani?
Nekiállnánk felújítani? Év elején érdemes elgondolkodni azon milyen felújítási munkákat tervezzünk be az előttünk álló esztendőre. Ha pedig már tervezünk akkor érdemes végiggondolni, hogy az adott munka típusától függően vajon az év melyik része a leginkább megfelelő az adott munkafolyamatokra. Egy dolog, hogy mikor lehet valamit elvégezni és egy másik, hogy mikor érdemes. A modern technológiának köszönhetően az egyes felújítási munkákat ma már relatíve széles határok közt lehet végezni, azonban nem biztos, hogy feltétlenül érdemes. Lássuk mikor mit érdemes felújítani!
Festés, mázolás, tapétázás
A festési mázolási munkára leginkább olyan időjárás alkalmas, amikor nyitva lehet hagyni az ablakokat ajtókat. Erre rendszerint tavasztól őszig van lehetőségünk festeni tehát ekkor érdemes. Télen a hideg idő miatt nem tudjuk huzamosabb ideig nyitva tartani az ablakokat, ez pedig több szempontból sem jó. egyrészt nem tudnak a falak kellőképpen kiszáradni, másrészt a lakás bepenészedhet és az egészségünknek sem tesz jót, ha a párolgó festékek és lakkok között éljük napjainkat. Ez alól persze van kivétel is: amennyiben 1-1 ajtót kell csak lemázolni vagy egy kisebb szobát kell újra festeni, azt természetesen bármikor megtehetjük az év során.
Villanyszerelés
Villanyt szerelni szinte bármikor lehet– amennyiben a lakáson belüli munkákról van szó. Egy dolog miatt azonban mégis csak jobb ezt tavasszal, nyáron vagy koraősszel végezni. Ilyenkor tovább van fenn a nap, tovább van világos, így relatíve sokáig tudnak a szerelők természetes fénynél dolgozni. Ha a munkálatok közben mi is otthon vagyunk – mert például távmunkában dolgozunk – akkor mindenképp meg kell oldani a munka szakaszolását; egyrészt a munkát ne egyszerre végezzék mindenütt, másrészt és a home office-hoz szükséges elektromos berendezéseink (számítógép, modem, telefon töltő stb.) valahogy kapjanak áramot.
Tetőfedés, tetőjavtás
Egyértelműen a nyári időszak javasolt a tavaszi viharos esős hónapokat követően, amikor száraz és csapadékmentes az időjárás. Ha valakinek SOS kell tetőt javítani, akkor persze nincs mese bármikor neki kell állni a munkának
Kertrendezés
Télen a hideg miatt nem ajánlott, mert nagyon kemény a föld. Nehéz felásni, nehéz megmozgatni a fagyott talajt. A kertrendezést tavasztól-őszig szinte bármikor lehet végezni, kellékeket pedig találunk hozzá a barkácsáruházakban.
Fűtéskorszerűsítés
A fűtésrendszereket a téli fűtési szezon után a társasházakban le szokták engedni. Ilyenkor van lehetőség például csapcserére, radiátorcserére vagy radiátor kiváltásra vagy áthelyezésre. A kazáncserére kimondottan a fűtési időszakon kívüli hónapok javasoltak. Ha tehát csak kisebb munkáról van szó várjuk meg a tavaszt, amikor leengedik a vizet a rendszerből.
Klímaszerelés
Klímát nyáron használjuk, de pont ilyenkor van rá a legnagyobb kereslet is! Nem hosszadalmas munka, álltában egy nap alatt szokták beszerelni a klímát. Ha jó árat szeretnénk kapni, akkor érdemes tavasszal a nyári roham előtt, vagy ősszel a roham után beszereltetni. Ha jó az időjárás, akkor akár télen is szereltethetünk klímát – ilyenkor nem ritka, hogy mégjobb ajánlatokat és nagy kedvezményeket is kaphatunk!
Medence építés
A medence építés több hónapos munka. Akinek nyáron jut eszébe, annak csak a jövő szezonban lesz medencéje! A medenceépítést érdemes már az éve elején elkezdeni. Minél hamarabb annál jobb. Van, aki már az előző év végén nekikezd a gödör kisásásnak és a betonozásnak. Mire rákerül a burkolat és fedés, valamint elkészül a tereprendezés a medence körül nyár lesz. Érdemes tehát az legkésőbb az év elején elkezdeni, hogy nyárra legyen víz a medencében.
Ez is érdekelheti: Medence építés – 3. rész: Milyen színű legyen a medence és benne a víz?
Ablakcsere
Mit lehet még felújítani beltéren? Egyértelműen nyáron érdemes végezni, amikor kellemes az idő a szabadban. Létezik technológia a téli ablakcserére is, ez estben viszont szakaszolni kell a munkát. Ilyenkor egyszerre csak egy szobában cserélik az ablakokat, hogy ne hűljön ki az egész lakás. A téli ablakcserénél egyébként más tömítőanyagokat kell használni. Érdemes tehát ezt a munkát 20 fok feletti külső hőmérséklet esetén tavasztól-őszig elvégezni. Az árajánlatkérés, a tervezés és gyártás természetesen előbb is elkezdődhet.
Parkettázás
A parkettázás kimondottan nyári munka, mivel a csiszolás és a felületkezelés (lakkozás) igényli az intenzív szellőzést. A parketta csiszolása során rengeteg por keletkezik, amit mindenképp ki kell szellőztetni, a lakkozás során felszabaduló vegyszerek ugyancsak károsíthatják az egészséget, emiatt mindenképp szellőztetni kell. Parkettázni tehát mindenképp nyáron kell.
WC és fürdőszoba felújtás
Beltéri munkáról van szó elvileg az év bármely szakaszában el lehet végezni. A munka jellegéből viszont adódik, hogy a vizes helységeket nem lehet használni, ami például egy család életében fennakadásokat okozhat, ha gyerekek is vannak. Ha a nyári hónapokban akarunk felújítani – amikor a gyerekek táborban vannak vagy nyaralnak – akkor máris kevesebb kihívással kell szembe néznünk. A téli időszakban, amikor beindul az iskola – vagy épp kitör egy járványhullám – nem szerencsés felújítani egy szétbombázott lakásban dekkolni, amiben pont a vizes helyiségek nem használhatók megfelelően.
Betonozás, burkolás kültéren
Megpróbálhatjuk felújítani a tereaszt, de a kültéri munkavégzés legnagyobb ellensége a fagy. Általában 5 fok alatt nem szerencsés sem betonozni sem burkolni, mert megvan a veszélye, hogy a hőmérséklet 0 fok alá megy, a beton, illetve a csemperagasztó megfagy a munkát pedig lehet elölről kezdeni. Télen a burkolók általában csak beltéren tudnak dolgozni. Kültéri betonozási és burkolási munkákat ne időzítsünk november és február közötti időszaka.