A legjobb hálószobaszínek – tájolástól függően
A színek alapvetően meghatározzák az életterünket, kihatnak a hangulatunkra és a pihenésünkre. Lássuk, milyen árnyalatokban érdemes gondolkodnunk a hálószoba esetében, méghozzá annak tájolásától függően.
Miért számít a tájolás?
Amellett, hogy falszínválasztásnál éppúgy számításba vehetjük az egyéni ízlést, mint az aktuális trendeket, a tájolás is mérlegelendő szempont. Ahogyan a helyiség formája és alapterülete is jelentősen befolyásolja a bútorválasztást és azok elhelyezését, úgy a bejutó természetes fény is meghatározza, milyen falszínek tudnak a leginkább érvényesülni az adott térben.
Északra néző hálószoba
Északi tájolás esetén elsősorban egy meleg és hívogató atmoszféra kialakítása a cél. Ebben az esetben viszonylag kevés természetes fény jut a hálószobába, ami egyfelől kihívást jelent, másfelől viszont úgy is tekinthetünk erre az adottságra, hogy hozzájárul a zavartalan pihenéshez.
Érdemes elkerülni a hideg árnyalatokat, különösen a szürke hideg alaptónusú változatait, mert ezek sivár és élettelen hatást kelthetnek egy északi tájolású hálószobában – annak ellenére, hogy máshol igazán remekül mutathatnak. A rózsaszín például pompás választás, ám annak is a visszafogottabb, lágyabb változata. A barack, a terrakotta, a hulló falevelek árnyalatára hajazó narancs és sárga, illetve a meleg arany is kitűnő választás.
A bátrabbak mélyvöröset vagy élénksárgát is választhatnak, ugyanakkor a visszafogott stílus kedvelői is könnyen megtalálhatják a számításukat a meleg semleges árnyalatokkal, például bézzsel, szürkésbarna vakondszínnel vagy krémszínnel. Bombabiztos megoldásnak számít a bármilyen meleg árnyalattal leheletnyit színezett fehér.
Keleti tájolású hálószoba
Ha keleti tájolású a hálószobánk, akkor a nap sugaraival együtt ébredhetünk, ami optimális szervezetünk belső ritmusának szempontjából – amennyiben ennek megfelelő a napirendünk. A keletre néző hálószoba reggel melegebb és fényesebb, majd délutánra hűvösebb és árnyékosabb hatást kelt.
Ebben az esetben az a cél, hogy a délutáni és esti órákban kissé melegebbé varázsoljuk a hálószoba hangulatát anélkül, hogy az „túl sok” lenne. A barack, a korall és a halványrózsaszín kifogástalan váltasztás, mert finoman hagyja érvényesülni a reggeli napfényt, ugyanakkor az esti lámpafényt is.
Az északi tájolású hálószobával szembeni fő különbség, hogy egy keletre néző helyiségben már a megnyugtató oázist teremtő halványkék vagy halványzöld is jól mutat, hiszen élettel tölti meg a szobát és a hangulatunkat akkor is, amikor nem a napfény áll a középpontban.
A semleges falszínek itt is sikert arathatnak; érdemes könnyebb, levegősebb árnyalatokat választani, például világosszürkét, vakondszínt vagy enyhén színezett fehéret. A rózsaszín vagy sárga pigmentek délután is hozzájárulnak a természetes fény illúziójához.
Délre néző hálószoba
A déli tájolású hálószoba fényviszonyok tekintetében az északi ellentéte, hiszen jóformán egész nap fürdőzik a természetes fényben. Ez a kedvező tájolás tulajdonképpen bármilyen falszínnek kedvez, mert a meleg és a hideg árnyalatok is pompásan érvényesülhetnek. Az olyan meleg színek, mint a sárga, a terrakotta és a meleg fehérek még inkább hozzájárulnak a világos és otthonos összképhez, míg a hűvös kékek, zöldek vagy lilák frissítő és megnyugtató egyensúlyt teremtenek.
Főleg a balanszra érdemes odafigyelnünk, hogy a hálószoba színpalettája összességében ne legyen se túl hideg, se túl meleg. Egy déli fekvésű hálószoba esetén a megfelelő árnyékolástechnikai megoldás éppolyan nagy hangsúlyt érdemel, mint a bútorzat vagy a falszín.
Nyugati fekvésű hálószoba
Kevesebb természetes fénnyel és hűvösebb hangulattal indul a nap egy nyugati tájolású hálószobában, ami a délutáni órákban kap közvetlen természetes fényt. A törtfehérek, a halvány semleges színek és kékek különösen szépen kiemelik a nap során egyre intenzívebbé váló napfényt.
A mélyebb árnyalatok kedvelői bátran voksolhatnak a barnára vagy a vakondszínre, míg a romantikus összhatás rajongói a korallt és a halványrózsaszínt részesíthetik előnyben. Az átható délutáni melegséget halványkékkel vagy zölddel is nagyszerűen lehet egyensúlyozni, az aranyszín vagy a mustársárga pedig látványosan egyedi hangulatot kölcsönözhet a hálószobának.