Szakértőnk válaszol: Hogyan válasszunk bejárati ajtót?
Érdemes már az építkezés vagy a felújítás előtt tisztában lennünk azzal, hogy miért kulcsfontosságú a megfelelő bejárati ajtó kiválasztása. Szakértőnk, Lovász Károly, a KAV Hungária Kft. ügyvezetője összefoglalta a leglényegesebb tudnivalókat.
Több, mint bejárat: az ajtó funkciója és jelentősége
Sokan hajlamosak háttérbe szorítani az ajtók kérdését egy építkezés vagy felújítás során – pedig a megfelelő nyílászáró kiválasztása itt is alapvetően meghatározza a komfortérzetet, a biztonságot és az otthon stílusát. A bejárati és teraszajtók ráadásul komoly igénybevételnek vannak kitéve, ezért esetükben is érdemes külön figyelmet fordítani az anyaghasználatra, a vasalatokra és a beépítési módokra.
„Sokan nem gondolnák, de egy ajtón sokkal nagyobb a használati gyakoriság, mint egy ablakon. Ezért ha nem jól tervezzük meg vagy választjuk ki, az nagyon hamar problémát okozhat” – mondta Lovász Károly, a KAV Hungária Kft. ügyvezetője.
Milyen ajtóra van szükségünk?
Az első kérdés, amit fel kell tennünk: pontosan mire szeretnénk használni az ajtót? Főbejárat, hátsó teraszkapcsolat, garázsajtó vagy mellékbejárat – mindegyik más-más elvárásokat támaszt.
„A nyitási mód, a zárási pontok száma, a küszöb típusa, a szigetelés, mind más lehet egy utcafronti bejárati ajtónál, mint egy teraszra nyílónál” – emelte ki Lovász Károly. A bejárati ajtónál például fontos, hogy ne csak jól szigeteljen, hanem megbízható zárszerkezete is legyen, megfelelő merevségű profilból készüljön, és hosszú távon is ellenálljon az időjárásnak.
Alapanyagok: legyen-e egységes a házzal?
A legtöbben csak esztétikai szempontból törekednek az ablakokhoz hasonlóságra, de ez nem mindig szerencsés megközelítés. Az ajtók szerkezeti igénye és használata ugyanis egészen más.
„Nagyon sokan kérdezik, hogy ha például az ablakok műanyagból vagy fából készülnek, akkor a bejárati ajtó is legyen-e abból. A válasz: nem feltétlenül. A bejárati ajtónak más terhelési igényei vannak, és lehet, hogy az alumínium jobb megoldás lesz” – mondta Lovász Károly.
A bejárati ajtók gyakran nagy méretűek, különleges dizájnt igényelnek, és gyakran egyedi vasalatokra, mágneszárakra, ujjlenyomat-olvasókra vagy „okos” zárrendszerekre van szükség. Ezek mind befolyásolják az alapanyag és a gyártó optimális kiválasztását.
Beépítés és használati komfort
A legjobb ajtó sem ér semmit, ha nem megfelelően építik be. A küszöb megoldása, a vízzárás, a dilatációs hézagok kialakítása, a pántok típusa és darabszáma, a befelé vagy kifelé nyílás kérdése mind olyan technikai részlet, amit érdemes előre tisztázni.
„Nagyon sokszor találkozunk azzal, hogy szerkezetkész épületen nem gondolják végig a bejárati ajtó beépítéséhez szükséges terhelési vagy szigetelési kérdéseket” – mondta Lovász Károly. Majd kiemeli: fontos azt is figyelembe venni, hogy a bejárati ajtó a legintenzívebben használt épületszerkezet, így az ergonómia és a mozgatás komfortja sem elhanyagolható.
Okos megoldások és jövőálló technikák
Ma már nem ritkaság, hogy egy bejárati ajtó okosfunkciókkal rendelkezik: ilyen az ujjlenyomatos vagy kóddal nyitható zár, a távoli nyitás mobilapplikációról, illetve az automatikus záródás lehetősége. Ezek a kényelmi szempontok jelentősen növelhetik a biztonságot és a használati értéket.
„Egyre gyakoribb igény, hogy az ajtók integrálhatók legyenek az okosotthon-rendszerekbe. Rendszeresen gyártunk rejtett fogantyús bejárati ajtót, amit csak egy érintőpanelről lehet nyitni” – mesélte a szakember.
Az ilyen megoldásokhoz azonban elengedhetetlen a pontos előkészítés és a megfelelő technikai háttér – mind a gyártás, mind a beépítés oldaláról.
Összegzés
Az ajtóválasztás összetett kérdés, amelyben érdemes a funkció, az anyag, a kényelem és a biztonság szempontjait egyszerre mérlegelni. Egy jól megválasztott ajtó nemcsak stílusos, hanem hosszú távon megbízható is – de ehhez már a tervezési fázisban el kell indulni a tudatos döntés útján. „A nyílászárók megjelenési és működési tulajdonságai az épület tervezésével egy időben alakuljanak ki. Cél, hogy a dizájn és a használat optimális elegye valósuljon meg” – foglalta össze Lovász Károly, a KAV Hungária Kft. ügyvezetője.