Burkolási tippek kis alapterületű fürdőszobába
Számos burkolási megoldás közül választhatunk, ha szeretnénk, hogy tágasabbnak tűnjön a kis fürdőszobánk. A színek és a minták egyaránt fontos szerepet játszanak az összhatásban, és rengeteget segíthetnek – még akkor is, ha igazán apró fürdőszobáról van szó.
Sakktáblaminta
A klasszikus sakktáblaminta rögtön jellegzetes hangulatot kölcsönöz még a legkisebb fürdőszobának is, ám nem muszáj a hagyományos fekete-fehér verzióban gondolkodnunk. Fekete helyett barnát is használhatunk, de a natúr paletta színei például bármilyen kombinációban nyerők lehetnek. Sőt, még csak kontrasztos árnyalatokat sem kell választanunk: két hasonló szín párosítása is izgalmas lehet. Ahhoz, hogy tágasabbnak tűnjön a tér, célszerű kisebb padlócsempéket választanunk, ráadásul így a minta is jobban érvényesül.
Halszálkaminta
Méltán örvend hatalmas népszerűségnek a márványból kirakott halszálkaminta, ami briliáns megoldás arra, hogy visszafogott színpaletta és mintázat mellett is igen látványos hatást érjünk el. A csillogó felület és az apró minta remekül tágítja a teret optikailag. Jól párosíthatóak hozzá a rusztikus elemek és a természetes anyagok. Persze a márványon kívül más – akár pénztárcabarát – anyagok fényes felülete is segíthet.
Geometriai minta
Gyakori hiba, hogy az apró fürdőszobák tulajdonosai tartózkodnak a karakteresebb, látványosabb, egyedibb megoldásoktól, mondván, hogy azok csak tágasabb térben tudnak érvényesülni igazán. Pedig világos, tükrökkel bőségesen ellátott falfelületek mellett a geometriai minták igenis tértágító hatásúak lehetnek! Itt is érvényes, hogy célszerű kisebb padlócsempéket és apróbb mintákat alkalmazni, hogy minél több látsszon belőlük.
Elmosódott határok
Első hallásra szokatlan megoldásnak tűnhet, hogy ugyanazt a csempét használjuk a padlóra, mint a plafonra. Ez a vizuális „trükk” viszont segít abban, hogy elmosódjanak az egyébként éles vizuális határok, amelyek elárulnák, hogy milyen kicsi egy-egy térrész, így nagyobbnak fog tűnni az egész. A könnyed pasztellárnyalatok – akár enyhe színátmenettel – a legtökéletesebbek a maximális hatás eléréséhez.
Csupa fehér
Előfordulat, hogy a lehetőségek arzenáljának ellenére is úgy érezzük, hogy a fehér a legjobb választás a számunkra. Nem véletlen, hogy a fehér már évtizedek, sőt évszázadok óta dominál a fürdőszobák jelentős részében, hiszen olyan világos, tiszta és elegáns hatást kelt, aminek köszönhetően a helyiség akár sokkal nagyobbnak is tűnhet. Legyen szó bármilyen anyagú padlóról, a fehér igazán ideális – főleg, ha figyelembe vesszük, hogy sokféle árnyalata létezik, így nem csupán a klasszikus hófehérben gondolkodhatunk!