Felújítás: egyszerre vagy több lépésben?
Ha felújítást tervezünk, de még nem döntöttük el, hogy egyszerre szeretnénk „letudni” a munkálatokat vagy inkább részletekben, a következő szempontok segíthetnek.
A költségkeret dönthet
Az egyszerre elvégezhető munkálatok mennyiségét gyakran a költségkeret határozza meg. Előfordulhat, hogy olyan kiterjedt felújítást szeretnénk, ami összességében többe kerül, mint amennyit éppen rá tudunk fordítani. Ilyenkor két lehetőségünk van: igénybe veszünk valamilyen támogatási vagy hitellehetőséget, vagy pedig több részletben oldjuk meg a teendőket.
Eltolódó munkálatok
Ha a felújítás egy vagy több részét bizonytalan időre elhalasztjuk, akkor fennáll a veszélye annak, hogy hónapokig – vagy akár évekig – csak odázzuk majd, és utólag megbánjuk, hogy nem kerítettünk rá sort egy füst alatt.
Egységes összkép
Az egyszerre elvégzett felújítási munkálatok mellett szól, hogy ha egy időben történik az anyagok beszerzése, és ugyanazok a szakemberek végzik el a feladatokat, akkor biztos, hogy egységes lesz az otthonunk összképe. Több lépésben történő felújítás esetén viszont előfordulhat, hogy eltérés mutatkozik majd a felhasznált anyagokban, ami nemcsak szín- és mintabéli eltérésekhez vezethet, hanem akár minőségbeliekhez is.
Lakhatási kérdések
A munkálatok jellegétől és kiterjedtségétől függ, hogy érdemes-e az ingatlanban lakni a felújítás egy része vagy egésze alatt. Minél több változtatást tervezünk egy időben, annál valószínűbb, hogy más lakhatási megoldás után kell néznünk – legalább egy rövid időre, ami jellemzően néhány hét szokott lenni. Ezt célszerű jó előre végiggondolni, és ha nem tudjuk családtagok vagy barátok segítségét kérni a szállást illetően, akkor ezt a költséget mindenképpen be kell számítani a büdzsébe.
Engedélyek beszerzése
Ha olyan felújítást szeretnénk, amely engedélyköteles – ilyen például a tetőtér beépítésre alkalmassá tétele –, vagy olyat, amiről a társasház szabályzata szerint előre értesíteni kell a lakótársakat, akkor egyszerűbb lehet a teljes ügyintézés megoldása egyszerre, mintsem részletekben.
Egyszerre és részletekben is tökéletes lehet
Az igényeinktől és a körülményektől függően az egyszerre vagy a részletekben elvégzett felújítási munkálatok is tökéletes eredményeket hozhatnak. A felsorolt szempontok mérlegelése azonban segíthet a nehézségek és a stressz mérséklésében, lehetővé téve, hogy önfeledten tudjunk örülni a sikernek.