Szakértőnk válaszol: a konyhatervezés alapjai építkezőknek, felújítóknak
„A konyha a lakás lelke” – tartja a mondás, méghozzá nem véletlenül. A konyhánknak számos gyakorlati, kényelmi és esztétikai szempontnak meg kell felelnie. Székely Kriszti, a „Paneltündér” most összefoglalja, mire érdemes figyelni a konyhatervezésnél.
Pontos felmérés
„Ezt egy mérőszalag segítségével tudjuk megtenni. A legjobb, ha a talajnál vagy a falnál mérünk. Figyeljünk arra, hogy ne lógjon a mérőszalag a mérés során, végig maradjon feszes, máskülönben nem kapunk pontos értéket! Ilyenkor nem a meglévő konyha felmérése a cél, vagyis a lecserélni kívánt konyhabútor méreteinek a meghatározása, hanem az alaprajz elkészítése. Nézzük meg, hol vannak a kiállások a falon és a talajból. Nézzük meg azt is, hogy hol milyen fix csövek vannak. A leggyakoribb maga a gázcső, illetve a gázcsapnak az elhelyezkedése, ugyanis ehhez tudjuk majd kötni a gáztűzhelyet. Szerencsére még ez sem teszi centiméterre pontosan kötötté a gáztűzhely helyét, hiszen egy flexibilis cső segítségével ez másfél méteren belül szabadon variálható” – sorolja a tudnivalókat a kis lakásokra és panelkonyhákra specializálódott Székely Kriszti.
Amennyiben nem gáztűzhelyet szeretnénk az új konyhánkba, hanem villanytűzhelyet, akkor természetesen a csövek eltávolításáról is gondoskodhatunk szakember segítségével.
A régi konyha elbontása
Az elbontás akkor a legegyszerűbb, ha szakértői segítséget kérünk a régi bútor szétszerelésében és elszállításában, de némi affinitással akár magunk is elvégezhetjük.
„Gyakori probléma, hogy betonpadka található a régi konyhabútor alatt. Ettől ne ijedjünk meg, nyugodtan elbonthatjuk, hiszen nem futnak benne sem vezetékek, sem csövek” – hívja fel a figyelmet szakértőnk a jelenségre.
Az új konyha megtervezése
Ezt a lépést is bízhatjuk szakemberre – aki a helyiség adottságainknak és az igényeinknek megfelelően segít megtervezni a konyhánkat úgy, hogy biztosan nem maradhat ki egyetlen fontos szempont sem –, vagy akár magunk is nekiláthatunk.
„A legfontosabb mérlegelendő kérdések közé tartozik, hogy hány ember fog egyszerre étkezni a konyhában, hány háztartási gépet szeretnénk a pulton tartani, szükségünk van-e mosogatógépre, beépíthető vagy szabadonálló tűzhelyben és mikróban gondolkodunk, valamint a konyhában akarjuk-e elhelyezni a mosógépet” – árulja el a Paneltündér, aki online tanácsadással és letölthető anyagokkal is segít a konyhatervezésben.
Jó, ha a legkritikusabb pontoknál kezdjük a tervezést, ami a gázcsap és a vízbekötés helye, ami meghatározza a gáztűzhely és a mosogató helyét. A régi konyháknál gyakran közvetlenül a gázcsap elé kerültek tűzhelyek, ám a mai készülékek már sokkal mélyebbek, így jobb, ha a gázcső helye a mellette lévő szekrénybe esik.
Szakértőnk szerint a használati távolságokra is érdemes tekintettel lennünk. A főzőlapnak például legalább 15 cm-re kell kerülnie a faltól, illetve a körülötte meghagyott minimum ekkora távolság garantálja, hogy egy nagyobb lábast is biztonságosan rá tudjunk helyezni a tűzhelyre. A mosogató melletti, valamint a mosogató és a tűzhely közötti helyikihagyás is elengedhetetlen. A sütőt elhelyezhetjük kézmagasságban, a főzőlap alatt, vagy akár teljesen máshol, akár az ablak alatt is.
Azt is jó, ha tudjuk, hogy egy fő kényelmes elféréséhez nagyjából 40-60 cm sugarú félkörre lesz szükség mosogatásnál a bútor előtt, a főzéshez és az ételek előkészítéséhez pedig 90-120 cm helyre a pult előtt. Az étkezőasztalnál 80-90 cm szélességgel és 90-160 cm hosszúsággal célszerű számolnunk, az igényeinktől függően – említ néhányat a leglényegesebb adatok közül Székely Kriszti.